Az első egyedül lépegetős fotó (bár ez a nagy nap után készült)
Szombaton volt éppen egy hete, hogy a Manófalvi Csengő Babó lábra kelt, és önállóan, minden segítség nélkül elindult. Már előzőleg is éreztem, hogy alig-alig kapaszkodik belénk, sokszor tényleg csak egy gondolatnyi erővel, mégis kellettünk neki biztos támaszként, mert amint úgy érezte, hogy nem fogjuk, inkább leült és a földről figyelte, hogy mit akarunk és mikor megyünk tovább, természetesen együtt.
Március 31-én azonban megtört a jég és néhány bátortalan kísérletet követően három önálló lépést tett Ancsa felé, majd hozzám is ugyanígy három apró sasszéval érkezett meg, visszafelé viszont már növeltük a távolságot, s így egyből nyolc lépésre nőtt az egyéni rekord! Azóta meg már számolni sem tudjuk, hogy hány métert gyalogolt a Manci, mivel az említett szombat után úgy rákapott a járás ízére, hogy alig győzünk szaladgálni utána. Épp ma kérdeztem Ancsát, hogy szerinte megtett-e már a Csenge 1 km-t, mire ő egyből visszakérdezett: “Összesen vagy csak a mai napon?” 
S hogy a dolog még izgalmasabb legyen, nem csupán a séta kedvéért lépeget a kicsi Manónő, hanem továbbra is nagy örömmel cserkészi be a zöldséges polcon lapuló hagymákat és burgonyákat, s szórja őket szerte a nappali teljes területén, s mint kitalálhatjátok, ezek az aknák soha nem okoznak gondot, csakis és kizárólag akkor, amikor hulla fáradtan gyalogolnánk lefeküdni, vagy ha éppen Manót hordozzuk. Szerencsére azért Morf megment bennünket, mivel a krumplit ő is szereti, úgyhogy lelkesen begyűjti, és annak rendje-módja szerint alaposan megrágja szegény gumókat. (Ekkor lép életbe a második fázis: gyerekfigyelés után kutyales!)
A másik Manó-szórakozás a dvd-s állvány lecsupaszítása, naponta legalább kétszer, valamint Apa számítógépének kapcsolgatása ki-be-ki-be-kibekibekibe-kiiiiiiiiiiiiiiiii-beeeeeeeeeeeee-ki-be ritmusra. Szegény gépet utoljára már annyira megsajnáltuk a folyamatos nyúzás miatt, hogy Isti inkább kihúzta a konnektorból, nehogy tönkremenjen. Manó, persze mit sem sejtve megint odatotyogott hozzá, és jobb kezének nyomkodásokra kifejlesztett mutatóujjával alaposan benyomta az ON-t. Semmi. Na, még egyszer! Közben látszott az arcán az igyekezet: úgy benyomta azt a szerencsétlen gombot, hogy azt hittem, a hátulján fog kijönni. Még mindig semmi. Újabb három sikertelen próbálkozás után kezdett gyanús lenni Mancinak, hogy se fények, se pittyegés, de még egy halvány zümmögés sem érkezik a gépház felől, mire nagy szakértő szemmel megvizsgálta a kérdéses gombot, végül összeráncolt homlokkal három akkorát sózott a gép oldalára, hogy a modem és a router kecses mambóba kezdett a ház tetején. Hiába, a született műszaki embert nem lehet zavarba hozni!
Kategória:Csenge most Tagged: baba, Csenge, hagyma, jár, morf, számítógép
